AZ ÉN TÖRTÉNETEM
Megtekintés csak engedélyel!

Hol is kezdhetném?

A legkorábbi hiteles adatom szerint 2013-ban kezdtem el írni a könyvemet. Feltehetően már jóval korábban is készültek ilyen-olyan történetek fejben, ezért általában 2010-re datálom.

Bár kimondhatatlanul utáltam, de be kell vallanom, az általános iskola kiválló táptalaj volt a történetem számára. Rengeteget merítettem különféle eseményekből, személyekből. Mindig elképzeltem menő jeleneteket, például, hogy hogyan védeném meg magamat a bántalmazóimtól, és állnék rajtuk zseniális bosszút. Hogyan nyűgözném le a legszebb lányt az osztályban, és hogyan szereznék magamnak igazi elismerést mások részéről.

Be kell vallanom, abban az időben nem álltam túl fényesen az igazságban.Erre a korszakra általában úgy szoktam hivatkozni, hogy "világiasabb koromban". Talán hetedikes lehettem, amikor örökre megváltozott az életem. Ha helyesen emlékszem, talán az aulában lehettem, amikor megláttam egy gyönyörű, különleges lányt. Anniyra... más volt mint bárki más akit ismertem. Egyszerre vagány, félénk, és gyönyörű. Azonnal megfogott. Szófiának hívták

Hamar bele is raktam a könyvem fiktív világába, akkor még csak mint mellékszereplő. Ám ahogy telt az idő, egyre fonosabbá vált a kitalált karakterem, és szép lassan a főszereplőkközé emelkedett.

2015-ben elballagtam az iskolából, és onnantól fogva nem láttam a lányt, aki azt sem tudta hogy létezem, de az általa kreált karakter ugyan úgy fejlődött. 

Úgy kora ősz lehetett, amikor hirtelen megfogalmazódott bennem: Azt akarom, hogy ez a lány ott legyen a paradicsomban. Annyira fontossá vált számomra. Ám tudtam azt, hogy én semmit em tehetek ezért a lányért, csak Jehova képes segíteni neki. Így hát elkezdtem imádkozni. De rögtön megfogalmazódott bennem, hogy "ki vagyok én, hogy ilyen nagy dolgot kérjek Jehovától, ha én semmit sem csinálok?" Ez indított el az igazság útján, emiatt kezdtem el, mégha nagyon lassan is, de összeszedni magam. 

Kora tavasszal jutott eszembe az az ötlet, hogy meglátogathatnám a volt iskolámat. Tudtam, hogy Szófia alattam lévőosztályba járt, így nagyon reménykedtem benne, hogy talán nyílik rá alkalmam, hogy beszélhessek vele.

Akkoriban nagyon félénk voltam, és rettegtem az emberektől, pláne az iskola társaimtól. Azonban ennek ellenére, valamiért mégis úgy döntöttem, hogy becsomagolok néhány kiadványt magammal, biztos ami biztos, és persze sűrűn imádkoztam. Mainapig nem érte, hogy miben reménykedtem!

Ahogy beértem az iskolába, hihetetlen meglepetésben volt részem! Egyből a lány osztálytársai fogadtak, és kérdezték mijáratban vagyok én itt, Mondtam nekik, hogycsak látogatóban. Erre valósággal unszolni kezdtek, hogy az ő osztályukba üljek be.

A hátsó sorban találtam helyet, a lány padjának közelében. A nap végére egy teljesen spontán beszélgetés alakult ki a hátsó sorkban, és nem emlékszem hogyan, de valahogy a következő pillanatbanmár csak mi ketten beszélgettünk a lánnyal a teljesen üres folyosón. Ahogy megjött a buszom elköszöntem tőle, de még előtte eztmondtam neki: Tekkék,ezt neked szánom! - és a kezébe nyomtam a fiatalok kérdései egyik kötetét.

Ha csak egyetlen ember is lett volna rajtunk kívül a környéken, nem mertem volna elővenni sem azt a könyvet, de teljesen egyedül voltunk. Ez az egész annyira hihetetlen volt számomra, hogy utána hosszú évekig kitartó hitet adott nekem, bár azt a tavaszt leszámítva többénem láttam a lányt.

Ez a dokumentum Okrám Sodráb személyes története!
(2023.08.16)

A történetem nem ért véget!

Hosszú évekig imádkoztam azért, hogy Jehova segítsen neki, ha lát benne még valami jót. Volt, hogy éjszakákat sírtam át, még sok évvel később is. Próbáltam ugyan írni neki, de sosem sikerül elérnem egyik platformon sem.

Több mint hét év telt el azóta, hogy utoljára láttam, amikor Jehova váratlan jelet küldött felőle. Egy profilkép váltás, melyet még korábban kértem Jehovától, hogy legyen. A kép tartalma bár semmi szokatlant nem tartalmazott, számomra nagyon érdekes volt az időzítés, és a színhasználat, mivel korábban egy pont ugyan olyan színű ruhában terveztem meg az általa ihletett karaktert. Fekete ruhában, lila sál (-szerűség) 

Persze ezönmagában még nem valószínű, hog jelent valamit, ezért kértem még 2 jelet Jehovától, hogy valóban tőle származik e? Bár viccesen hangzik, de az első jelként azt kértem, hadd találkozhassak vele álmomban, ami rögtön megtörtént,még aznap este. Következő jelnek olyat kértem, ami nemjöhet össze csak úgy véletlenül. Például írjon vissza, vagy hadd láthassam személyesen, ilyesmi, ha Jehovának ténylegvalami célja van még vele.

Azt hittem itt elbukik az egész, ugyan mit számítana Jehovának az én kis lényegtelen érzésvilágom, és ez az egyszerű lány. És ha számít is neki, kizárt, ugyan mit tehetne? Hiszen szabad akarata van mindenkinek! Többször imádkoztam, hogy csak vegye el tőlem ezt a lányt, egy álomban ha elköszönhetek tőle, soha többénem keresem majd. De Jehova nem adta meg ezt.

Ebben az időben vettek fel épp Szentendrén a Lidl-be. A második napom egy Keddi nap volt. Éppen a pékségben dolgoztam, és hoztam ki a termékeket az eladótérbe, amikor felpillantottam, és ő volt az... ott állt előttem, teljes életnagyságban! Több, mint 7 év után először! 

Bár a jövő ködbe burkolódzik, és nem látom Jehova szándékait, de úgy hiszem nem lehet véletlen az időzítés... pont most... pont ennyi minden. Jehova, mi lesz ezután? Mik a terveid? Mi zajlik le a szívében, amit esetleg még nem láthatok? Vagy csupán félreértelmezem ezt az egészet? Tényleg megérdemli azt a rengeteg imát amit érte mondtam? Tényleg egy olyan személy, mint akit elképzelek? 

Most várunk Jehovára. Reménykedem, és imádkozom érte, hogy Jehova megmutassa mi következik ezután, ha van tovább.

Ó, Jehova! Bárcsak kegyes lennél hozzám, és megadnád azt az örömet, hogy még írhassak ide erről a lányról, nem kevésbé örömteli történteket!
Dicsőség nagy nevednek, már azért is, hogy idáig eljuthattam. Mindennél többet jelent ez nekem!
Köszönöm! Ámen!

Ez a dokumentum Okrám Sodráb személyes története!
(2023.08.16)