ELŐZMÉNYTÖRTÉNET - (OMEGA KEY)
OMEGA KULCS

Az UFD Univerzum része - 2019.12.22.

Műfaj:

Kaland

Sci-fi

Leírás:

A történet az 1920-as években játszódik, és Szófia életének egyik szakaszával foglalkozik. A történet az Első kötet (Inside) cselekményeit alapozza meg, és azt mutatja be, mit csinált Szófia az Ábránd csoport megalapításáig.

A történet valószínűleg összekapcsolásra kerül a fő történeti ívvel.

Egyéb címek: 

Omega Key

Főszereplők:

Szófia L. White

Alfred Wolf

Hivatkozások:

Föld - dimenzió

Üdv, kedves Olvasó! 

Ez a könyv az UFD könyvsorozat 1. kötete elüzményeinek kísérleti verziója. Fontos megjegyeznem, hogy a könyv elsősorban saját magam szórakoztatására készült, és bár igyekszem minden információt fokozatosan elmagyarázni, előfordulhat, hogy ez nem a terv szerint sikerül. Nagyra értékelek minden visszajelzést ezzel, vagy bármilyen más észrevétellel kapcsolatban! Jó szórakozást! 

(Külön köszönet-ekért katt ide)

A történetet az álmok, az élet és a vágyak ihlették

Liez megérkezik a kijelölt időpontra.

A hajó ott várja őt, mintha sosem mozdult volna el onnan. Ahogy fellép a fedélzetre, őt is AQUA fogadja. 

–Üdv a fedélzeten! Pontosan érkezett, ahogy a számítások jósolták. 

–Merre van Szófia?

–Épp az edzőteremben van, de már értesítettem érkezésedről. Hamarosan itt lesz! 

A hajó hamarosan elindul az eredeti uticélja felé, és nagyjából egy hét alatt éri el azt. 

1922-ben járunk, Svájc hegyei felett.

–A koordináták és az időpont stimmel – mondja Liez.

–Megerősítem! Az eltérés elhanyagolható! – feleli Szófia. – Bekapcsolom a Migdál zavarót… megvan. 

–Felveszem az időfolyam sebességét – mondja Liez, és az alattuk látható felhők lassan megindulnak

–Idő-sebességünk 20%... 50%... 90%... Szinkronizálva! Készen állunk! – fordul oda társa felé, aki visszatekint rá.

Liez feláll, majd az alattuk lévő szintre siet, ahol beszáll egy szűk kabinba. A kabin kijelzőjén Szófia jelenik meg.

 –Készen állok! – mondja Liez, miután felcsatolt magára egy kampót. – Hamarosan találkozunk.

–Így van. A tetted sosem merül majd feledésbe! Indítalak…

–A Föderációért! – kiáltja Liez, majd nagy sebességgel kilökődik a fagyott hegycsúcsok irányába. 

Liez ruhájának “szárnyai” kinyílnak, és szép egyenletesen siklik az egyik közeli hegyoldal felé. Néhány pillanattal később a hegy másik oldalához ér, ahol egy katonai épület rajzolódik ki. 

–Ékezés 10 másodperc múlva! Hangszigetelt robbantás aktiválva! – szól be rádión Szófiának. – 5… 4… 3… 2… 1… 0! – mondja, majd az épület falán egy hang nélkül kirobbant résen át suhan be, egyenesen oda érkezve, ahol a Delta-1-est raktárzták el. – Bent vagyok! Megvan a csomag!

Liez nem is habozik, felnyitja a tároló doboz tetejét, megragadja a Delta-1-est és már ugrik is ki az előbb robbantott résen. Mögötte a tátongó lyuk egy hologramnak köszönhetően azonnal el is tűnik. 

–Hamarosan érkezik a "mentés", hogy állsz? – kérdezi Szófia, miközben ő maga egy speciális helységbe siet, kezében egy fekete kockát szorongatva

–Időben vagyok, még néhány másodperc. Indulhatsz! 

–Vettem. Megkezdem a lesugárzást!

Szófia a hajón lévő szobából eltűnve a felszínen találja magát, ahol épp Liez is földetér. 

–Itt van a Delta-1. Gyorsan! – mondja, és átdobja neki. 

–Származás igazolva! – szólal meg a Delta-1-es.

–Hagyjuk a rizsát, mindent tudok rólad, új utasítást kapsz! 

–Mi volna az?

–Az új gazdád Oliver White! Mindenben segítsd őt, de addig is inkognitóban kell maradnod. Úgy kell tenned, mintha nem ismernél engem az újjászületésem napjáig. Ez alól egyetlen kivétel, ha azt mondom neked, hogy "Zéró biztonsági protokoll".

–Biztos vagy a döntésben? 

–Halál... biztos!

–Értettem!

Szófia ledobja a földre a Delta-1-t

–Szorít az idő, essünk túl rajta! – mondja Liez

–Tudom. Annyira sajnálom! – feleli Szófia.

–Ne tedd! Én vállaltam ezt! Óvjon téged az ég ezer világon is túl! – szól, majd  Szófia egyetlen eldobott késsel végez vele. Sietősen előveszi a fekete kockát, ami tönkreteszi a környezeti metaadatokat, ezzel ellehetetlenítve az események rekonstrukcióját. 

Szófia ekkor már nagyon füstöl. A lesugárzás roppant energia igényes és megterhelő a hajó számára. A hajótestől távolesó objektum folyamatos szinkronban tartása csak rövidtávon megoldható. 

–AQUA, hozz vissza a hajóra! 

–Azonnal! – feleli, és Szófia ismét odafent találja magát. 

–Jelentést!

–Megkezdtem a hajó időfojamból való kivonását. Az energiatartalék 8,1%-on. Valamivel alacsonyabb mint a kalkulált érték, de határértéken belül van. Számításaim szerint 4 napon belül elérjük a 2003-as év augusztus 25. napját.

–Remek. Azt hiszem én addig egy méltó búcsút veszek Lieztől. A szobámban leszek. Nem mintha nem tudnád. – mondja.

A hajó szirénái ebben a pillanatban megszólalnak. 

–Számítási hiba! – mondja AQUA, miközben a hajó elkezd rázkódni, és darabokra szétesni. – A hajó megakadt az időfolyam és az idő manipulációs tér között! 

–KOMPENZÁLNI!!! – Üvölti Szofi, azonban már túl késő. A hajótest kettészakadt.

–A haj-óóó széte-k t-k – kezdi el AQUA, de már nem tudja végigmondani, ugyanis a helység is kettészakad, Szófiát pedig kiszippantja a vákuum. 

Szófia össze vissza forog, miközben zuhan a föld felé, a légkör felső része felől. A centrifugális hatás miatt alig bírja megnyomni a karóráját. 

–Zuhanási vészhelyzeti protokoll. – mondja a karóra, nem mintha bármit is lehetne hallani belőle. A szilárd-fény technológia bekapcsol, és szárnyakad adva Szófiának, csökkenti a zuhanási sebességet valamint megvédi a hajóból kirobbant részecskéktől.

Azonban hiába a segítség, egy hatalmas hajódarabnak ütközik, ami lefelé nyomja őt.

Szófia kitérőmanőverként a kis gépével gyorsabb sebességre kapcsol és kiszökni alóla, de ekkor már túl alacsonyan van. Ezzel a lendülettel bele is csapódik az előtte lévő hegy csúcsába.  Ettől a találattól megszédülve elkezd lefelé gurulni a hegy másik oldalán. Mindeközben a térben és az időben is röpködő törmelék darabkák sorozzák őt.

Több száz métert gurul, amitől egyedül a RedLight pajzs miatt nem szakad darabokra. Többször is sikerül ugyan felhúznia a gépét, de mindig beakad valamibe, ami visszarántja. Végül aztán jónéhány percnyi gurigázás után egy pajta tetejébe csapódva áll meg.

Fél perccel korábban. 

Az imént említett pajta közelében lévő, rönkházban vagyunk, ahol valami mennydörgéshez hasonló hang hallatszik. Egy 30 év körüli, jóképű, borostás fiatalember van itt. Feláll kényelmes foteljéből a hang hallatán. 

–Ez furcsa, a barométer szerint ma nem várható eső. – mondja csodálkozva miközben megpöcköli a falon található sárgaréz szerkezetet. 

Kimegy a házból, hogy körülnézzen az égen. A hegyek felől valami nagy robajjal haladó objektumot vesz észre, ami kis idővel később csapódik be a férfi pajtájába.

–A hétszentségit! – mondja majd a pajta elé siet.

A nyitott pajta ajtaján váratlanul a szédelgő Szófia toppan ki. Émelygő hangon, és össze vissza dülöngélve szól AQUÁhoz, észre sem véve a férfit. Úgy füstöl, mintha egy éppen kialudt tábortűz lenne, még annak ellenére is, hogy mindene csupa hó. Bőre megégett, és több helyen is erősen vérzik. 

–Ah, jól vagyok! – jelenti ki bátran. – AQUA, helyzetjelentést! – mondja, majd összeesik. 

–Jelenlegi helyzet: 1923, Június 8., Svájc. A hajó megsemmisült! Amennyiben ez megoldható, kérlek haladéktalanul keress fel egy orvost!

–Mi... a... – néz nagyot a férfi. – Jóságos ég, jól van? – siet oda hozzá, hogy megnézze él e még. 

Hamarosan egy idős hölgy is érkezik, aki a férfi nagymamája. Ránézésre 80 éves lehet. 

–Gyorsan, nagyi, nyisd ki az ajtót! – kiált oda neki, ő maga pedig felkapja a mozdulatlan Szófiát. – Azonnal hívom a doktort! – mondja miután bevitte, és a ház előtt álló biciklire pattanva útnak ered. Most látjuk csak, hogy a ház, egy gyönyörű, hegyi falu szélén fekszik, az Alpok mélyén. Szép nyári idő van. A hegyek most is havas csúcsa csak úgy ragyog a szikrázó napsütésben. Aranyos hegyi házak mindenfelé, különféle, de leginkább piros muskátlikkal díszítve. 

Nagyjából fél óra telik el, mire a férfi visszatér a házhoz az orvossal. 

–Erre jöjjön, doktor úr! – vezeti be a házba. Ahogy azonban belép a nappaliba, ahova Szófiát eredetileg fektette, nem találja. – Hol van? – néz körül értetlenül, majd váratlanul egy hang szól hozzá, a konyhából. 

–Alfréd, mondtam, hogy csak éppen hogy hozzáért az ujjam a fazékhoz, nem kellett volna csak ezért áthívni az orvost! – mondja Szófia, tőle szokatlan kedves hangon. Épp valamit kotyvaszt, és látszólag semmi baja az ég adta világon nincs. 

A férfi csak áll megdermedve, nyitott szájjal. 

Az orvos idegesen a férfi felé fordul. Nézze fiam, van nekem elég dolgom így is. – mondja majd sarkon fordul, és távozik. 

A férfi csak áll egy darabig, majd közelebb megy, és meglátja a nagymamáját, ahogy a sarokban gubbaszt. 

–Szentséges ég, nagyi, mi történt? 

–Én, én nem tudom... A karján az óra beszélni kezdett valamit, a sebei pedig néhány perc alatt begyógyultak. Ő csak egyszerűen felállt, megtörülközött, kérdezett néhány dolgot, aztán odament a konyhába, és azóta főz valamit. 

A férfi felegyenesedik, és Szófia felé fordul.

–Mégis ki a fene vagy te? Honnan tudod a nevem, és mit akarsz tőlünk? 

–Én Szófia White vagyok. A testem túlságosan gyorsan regenerálódott. Néhány percen belül leáll, ha nem pótolom azonnal az elvesztett tápanyagokat. Legalábbis azt hiszem. A nevedet a nőnemű rokonod árulta el. De ha megbocsátasz, sürgősen szükségem volna ezekre a tojásokra! – mondja, majd sütés nélkül megeszi azokat.

–Oh, anyám, ez undorító – szörnyülködik a férfi. – Mégis, honnan jöttél? 

–Elnézést – szól Szófia teli szájjal, miközben épp valami újabb dolgot próbál magába tömni. – Máris... válaszolok minden kérdésre csak... Szükségem van proteinre és vasra. Van valamilyen hús itt? – kérdezi, de már meg is talált egy rúd kolbászt, amit elkezd lefelé nyomni a torkán. –Izé, amúgy lehet nem látszik... de komolyan ember vagyok. Csak tudják... Nem egészen idevalósi. 

–Vettük észre! Van egy kis akcentusod – mondja, miközben átkarolja az ijedt nagymamáját, aki legalább egy fejjel alacsonyabb nála. – De mégis hova valósi vagy? 

–Ja, igen – néz órájára. – Még fél óra szükséges, hogy az akcentusom elmúljon. Eddig legalábbis ennyi időre volt szükség. Egyébként az Antarktiszról jöttem. – mondja, miközben egy kancsó tejjel öblíti le a torkát. – Fú, ez a tej nagyon ütős, helyből nyeritek? – kérdezi, de a választ már sajnos nem tudja meghallgatni, ugyanis: – Ah, asszem elkéstem – mondja megmerevedve, majd szép lassan eldől. 

Másnap Szófia egy szépen vetett ágyban találja magát. Csend van, csak a madarak csiripelnek odakint. Az ágy mellett a nagymama ül. Kedvesen rámosolyog Szófiára. 

–Minden rendben van, kedvesem? – kérdezi. 

–Miért érzem úgy, hogy nincs rajtam ruha? – kérdezi. 

–A ruhád összeégett, és szétszakadt. 

–Oh, ez esetben köszönöm. Remélem azért nap közben nem meztelenül kell majd rohangálnom. 

Az idős nő felemel, egy gyönyörű, itteni ruhát.

–Ezt neked adom. 

–Köszönöm. 

–Hihetetlen, hogy majdnem teljesen begyógyultak a sebeid. Pedig az égésnyomok nehezen tűnnek el, néha pedig sohasem. 

–Miért csak „majdnem”? 

–A jobb vállad alatt van még egy apró heg.

–Huh, hála az égnek, hogy megvan – szemléli meg maga is. – Ez a bizalom sebe. Nem veszíthetem el! Nagyon fontos nekem! Egyébként... hol van Alfréd? 

–A pajtát javítja, ahol tegnap talált téged. 

Valamivel később mi is a pajtánál találjuk magunkat. Alfréd, ahogy azt a hölgy is mondta a pajtán dolgozik, de úgy tűnik, hogy lassan befejezi. A tetőt már kijavította, és most a vértől és víztől átázott, szalmával borított földet próbálja kitakarítani. Szófia tűnik fel az új ruhájában. Egy ideig csak nézi, ahogy a férfi dolgozik, majd megszólal.

–Segíthetek valamiben? 

–Szóval felébredtél? Nem kell, köszönöm. Már végzek.

–Aha, remek. Most, hogy tönkretettem az épületet, és kizabáltalak benneteket a vagyonotokból, még a javítás alól is sikerült meglépni. Igazán remek ezt hallani!

–Mond csak, – kérdezi Alfréd – mi az az óra, ami rajtad van? Nagymama váltig állította, hogy megszólalt. 

–Ó, hogy ez? Igen, ez egy különleges darab. Attól tartok, ha elmondanám se nagyon hinnéd el. 

–Te már így is elég hihetetlen vagy! 

Szófia elmosolyodik 

–Hát, ez igaz. A jövőből jöttem. A hajóm tegnap este a légkör középső részén szakadt szét, azt láthattátok és hallhattátok az égen. – mutat fel az égre.

–Látni? Nem, nem láttunk semmit. Ez egy kis falu, de nem ment ilyesminek híre, hogy bármi lezuhant volna. 

–Ez roppant különös – tűnődik el. – De végülis logikus, igen. A hajóm az időben utazik, szóval valószínűleg a darabok az időben egy csekély eltolódással landolnak. De vajon mikor… – tűnődik el.

–Időutazó? Ez tényleg nem hangzik túl hihetően. Szóval... Akkor te most lényegében egy hajótörött vagy? Nem tűnsz túl kétségbeesettnek. Gondolom az időutazás normális dolog felétek.

–Annyira nem. Én vagyok az első. Eredetileg nem ide akartam jönni. Főleg nem ily módon, de végülis egy 100 év várakozást talán még kibírok. 

–Jóságos ég, ez a kisujj hozzád tartozik? – emel fel valamit a földről.

Szófia megnézi a kezét. Minden ujja megvan.

–Ja, igen, azt hiszem. Éreztem hogy nem éreztem az ujjam. De visszanőtt.

–Te aztán tényleg egy hihetetlen ember vagy. Mihez kezdesz itt? Mit fog tenni egy múltban ragadt utazó?

–Várni fogok.

–De mégis mire?

–2023. Az az én időm! Én még messzebbről jöttem, de oda tartottam épp.

–Az még száz év. Biztosan élni fogsz addig? Mégis meddig éltek ti a jövőben?

–Nos, technikailag ez nincs limitálva. Szívesen megosztanám a módját, de sajnos ez örökletes dolog.

–És te most hány éves is vagy tulajdonképpen?

–Am… én még elég fiatal, csupán 20 éves. Még mielőtt kérdeznéd, igen, ugyanúgy számoljuk az időt! 

–Rendben. Ma éjszakára tudunk szállást adni neked. Ha kell. 

–Köszönöm, elfogadom. A hajómnak legfeljebb egy-két napon belül kell lezuhannia.

Folytatjuk...