BELSŐ JEGYZET
Ha itt jársz, valamit nagyon elrontottál! 

Visszatérve időben a négy fiúhoz, tovább folytatják a beszélgetést.

– Ez érdekesen hangzik, nem nézzük meg?

– De, megnézhetjük! – felelik, és már állnak is fel.

– Hohó, ácsi! – terem ott hirtelenjében egy nagydarab, ötvenes nő, aki a kocsmáros felesége. – Előbb elhozzátok nekem, amit megbeszéltünk a múlt héten! 

– Jaj, Krovli néni, ne! 

– Csak semmi “ne”! A múltkori Növésnél is elsinkófáltátok, és egy napba tellett mire egyedül megjártuk az utat a zsákokkal. Megbeszéltük, hogy ingyen kajálhattok, amíg segítetek. Draw, te vagy itt a legmegbízhatóbb, kérlek hass rájuk, hogy csinálják amit kell! – mondja az ablak melletti fiúnak.

– Rendben Krovli néni, próbálkozni fogok.

• Kiejtés szerint Drau. Jelentése rajz. A régió nyelve 3,6%-ban hasonlít a földi angol nyelvhez a Hoplita-effektus általános működése szerint. 

• Mivel teljesen más univerzumban vagyunk, joggal lenne elvárható, hogy semmi hasonlóság ne legyen két világ között. Csakhogy a dimenziók a számtalan világot összekötő közegben állandóan ütköznek és érintik egymást. Ez pedig egy nehezen felfogható információáramlást idéz elő. Ezt a Föderáció Hoplita effektusnak nevezi, annak ellenére, hogy semmi köze sincs a hoplitákhoz!

Egy domb mellett álló mezőn találjuk magunkat. A dombról egy szekérnyi széles út vezet le mellénk, majd tovább a közeli erő felé. A domb és az erdő között félúton egy öreg villa áll. Háromszintes és egyik sarkán egy tornyocska magasodik ki, melyből a dombtetőt is látni lehet. A ház fából készült falait a földihez hasonló zöldes moha lepi be, a kvarcból készült ablakai pedig már megsötétedtek az idő múlásától. 

Odabent beázott. A korhadt fa padlóból néhol kisebb növények hajtottak ki, és egy keresztgerenda is eltört. Dohos szag terjeng.

A ház ajtaja nyikorogva kinyílik, és belép rajta a titokzatos nő. 

– Rég találkoztunk… – mondja a háznak, s komoly arcán egy apró, fájdalommal teli mosoly jelenik meg. 

Eközben a város másik oldalán a négy fiú a malom felé halad, és mindjük kezében egy méretes zsák van, búzával színültig töltve. Úgy tűnik Drawot leszámítva a fiúk mind nagyon „szenvednek”. 

• TLA-42 zöldbúza, itteni néven lolin. Ez egy búzaféle, mely megőrölve halvány zöld színű, és kedveli az itteni grafitos talajt. 

A malom egy fákkal tarkított domb tetején áll, és utána végeláthatatlan, narancsszínű mezőség terül el. A malom, mint általában, most is üres, a négy szélkerék azonban fáradhatatlanul forog. A fiúk bemennek az öreg épületbe és apránként beöntik egy szerkezetbe zsákjaik tartalmát. Ahogy egyikük körbe sétál a malom körül, egy zajra lesz figyelmes. Néhány méterre a mező felől valami mocorog a fűben. Ahogy a fiú oda pillant abbamarad, mégis olyan érzésevan, mintha valaki, vagy valami továbbra is figyelné őt. Visszasiet a többiekhez. 

– Téged meg mi lelt, Karó? – kérdezi Draw.

– Áh, semmi… – legyint, nehogy gyávának tartsák barátai, amiért megijed minden kis apró rezzenéstől. 

Ahogy Draw felnyitja a következő zsák száját, egy furcsa fadarabot vesz ki a búza közül.

– Mostanában mindenféle vackot benne hagynak a zsákokban, hát hogy szűrik ezt meg?! – mondja miközben alaposan szemügyre veszi a fadarabot, mely leginkább egy nagy, rücskös őszibarack magjára hasonlít. Húsz éve él itt, ám sosem látott még effélét, így zsebre teszi, talán valaki meg tudja mondani mi lehet.

A feladat végeztével visszatérnek a vendéglőbe, és lepakolják a zsákokat Krovli néni felügyelete alatt. 

– Na, akkor megyünk? – kérdezi egyikük

– Hova mentek Ropu? – kérdezi Krovli néni a fiútól.

– Megnézzük ki az az új jövevény – feleli.

– Ó, ez érdekes. A város határnál van a birtoka, az öreg háznál.

– Igen, köszönjük Krovli néni. 

– Várj Draw, adok egy kis pénzt a munkádért – túr bele zsebébe a nő.

– Draw miért kap érte pénzt? – elégedetlenkednek a többiek

– Ezt már egyszer megbeszéltük! – feleli a nő, majd Draw markába tesz néhány üveg darabot. – Tessék Draw, apád hadd legyen boldog… – mondja csöpp iróniával hangjában.

– Mondja csak Krovli néni – fordul oda bizalmasan Draw a nőhöz – nem tudja, hogy mi lehet ez? – nyújtja oda a furcsa fadarabot, amit az előbb talált. – Esetleg valamiféle mag? Melyik növényé lehet?

– Mutasd csak! Hm… talán már láttam hasonlót. Még kislány koromban én is találtam egy ilyet a mezőn. Erre csak azért emlékszem mert én magam is kérdezősködtem felőle. 

– És sikerült megtudni?

– Sajnálom, de nekem sem sikerült. Az akkori időkben élt két öregember, de az egyik szerint a balszerencse előhírnöke, a másik úgy vélte hogy szerencsét hoz. Végül egy kisebb veszekedésbe torkollott a dolog. Persze azt hozzá kell tennem, hogy hulla részeg volt mindkettő!

– Értem. Talán majd megnézem a könyvtárban, hátha írnak róla – feleli.

A négy fiú elindul hát a régi ház felé. Útjukat narancs színű fűfélék szegélyezik. Az égről lassan kezd eltűnni a narancsos árnyalat, s helyébe az égszínkék fény lép, mintha csak valami átok alól szabadulna fel a táj. 

• A dimenzió bár nem planetáris, rendelkezik égitestekkel. A narancs színű eget az okozza, hogy a napként funkcionáló égitest messze van, és mindig a horizont közelében marad. Azonban egy nap mindössze két órán át elég magasan jár ahhoz, hogy a fénytörésben kék színűvé varázsolja az eget.

A dimbes-dombos terület végén, nagyjából 30 percnyi sétára a várostól előtűnik az öreg ház.

 – Na álljunk csak meg… Ez a rémház! Azt nem mondtátok, hogy ez Az a ház! – mondja Ropu szemmel láthatóan idegesen.

– Azt hittem tudod – feleli Karó.

– Hát nem emlékszel mi volt legutóbb, amikor megkergetett minket azaz átlátszó izé?! – ragadja meg társa ruháját.  

–Mostanra már biztos nincs ott! – feleli, miközben próbál kiszabadulni társa kezei közül.

• Ismeretlen életforma. A Föderáció nem ismer a leírásnak megfelelő őshonos élőlényt a környező régiókban.

A házhoz érve Karó bekopogtat. Semmi válasz. 

– Lehet, hogy felfalta őt az Átlátszó – nyugtalankodik Ropu.

– A tetőn van! – mondja Draw, majd elindul, hogy megkerülje a házat.

Úgy is van. Mikor mindnyájan hátra érnek a gazzal sűrűn benőtt kertbe, láthatóvá válik a nő, amint a fazsindelyes tetőt foldozza. Vajon hogy mászhatott fel oda? – tűnődnek. Amint észreveszi az alatta figyelő fiúkat lerakja szerszámait és vakmerően lejjebb csúszik a meredek tetőn. 

Egyszerű, barna ruhát visel. Hosszú sötét haja hátul egy coffban van össze fogva, de még így is belóg napbarnította arca elé pár rakoncátlan tincs.

– Segíthetek valamiben? – kérdezi.

– Üdv! A városból jöttünk megnézni, hogyan boldogul. Engem Ropunak hívnak, ők pedig Karó, Draw és Dora. Ön kicsoda?

– Nem ti vagytok ma az elsők akik kérdezik – feleli a nő. 

Ropu kissé megrökönyödötten veszi tudomásul, hogy nem méltatták válaszra, de próbálja folytatni a beszélgetést. 

– Nem találkozott a házban semmilyen furcsa, esetleg átlátszó lénnyel, ugye? 

– Átlátszó lénnyel? Nem igazán! 

– Van valami, amiben esetleg segíthetünk? – kérdezi Draw. 

– Hogy mi?! – rémülnek meg lusta társai, és szép lassan már kezdenének is elszivárogni, ám a nő válaszol.

– Köszönöm, nem kell!

– Rendben, akkor mi nem is zavarunk tovább – mondja Dora, és már menekülnek is, nehogy Draw valamilyen feladatot találjon számukra. 

– Hát ez a nő furcsa. – mondja egyikük amint távolabb érnek a háztól.

– Elég magának való. Ráadásul egyedül nekiállni egy ekkora munkának… én inkább többet fizettem volna valami jó állapotú házért. 

– Draw, te sem tanultad még meg, hogy nem szabad sokat dolgozni, mert megárthat! …Hát ez meg hova tűnt? 

Draw a ház közelében lévő domb tetején ül az alacsony fűben, és a környéket fürkészi. Egy darab papírt és ceruzát vesz elő; rajzol.

• A papír egy nádféléből készül, melyet az Arga fa gumiszerű fehér levével főznek össze, majd az így nyert pépes anyagot vékonyan kiterítik és megszárítják

• Ebben a régióban igen gyakori elem a grafit, mely fölöttébb szokatlan módon a felszíni kőzet ~3%-át teszi ki. Keletkezése ismeretlen. Többek között ceruza is készül belőle.

Egy kis idő múltán, ahogy itt üldögél, egy a ház felé közeledő vadállatot pillant meg. Ez az egyébként növényevő, orrszarvúszerű fenevad nagy agressziójáról híres.

Draw ijedten felugrik, és már kiáltana az új lakónak, de megdermed. – Mit tegyek? Ha kiáltok engem támad meg. Ha oda futok, akkor mindkettőnket. – gondolja végig. Végül sikerül döntenie, és a következő pillanatban már ordítva rohan le a domboldalról.

– BEFELÉ! GYORSAN! – kiabálja a kertben dolgozó nőnek, aki miután értelmezte mit is akar a fiú, sietve az ajtó felé veszi az irányt.

– SIESS! – kiáltja Drawnak. 

Amikor a fiú az ajtó mellé ér a nő kinyúl, megragadja, majd berántja; becsukja az ajtót és keresztbe teszi a záró deszkát. Épp időben!

– Huh, remélem nem találja meg az ablakokat – mondja a nő, és leveti magát a nemrégiben kitisztított heverőre. – Foglalj helyet! – mondja.

– Hát, izé... Köszönöm – feleli Draw levegő után kapkodva, miközben le sem veszi szemét az ablakokról. Leül a hozzá legközelebb lévő fotelba. – Biztos, hogy itt biztonságban vagyunk? – tudakolja aggódva. – Eléggé öregek már a falak. 

– Ezek a falak sok mindent kibírtak már, én nem aggódnék – feleli a nő, miközben feláll, és a konyha felé veszi az irányt, amely egybe van nyitva a nappalival. Hamarán egy tállal kezében tér vissza, melyet a dohányzó asztalra tesz.

– Tessék, egy kis rágcsálnivaló, vegyél bátran.

– Rágcsálnivaló?

– Ennivaló – mondja, miközben szájához emel egyet a keksz szerű ételből, azonban szemmel láthatóan mégsem ízlik neki annyira mint azt elsőre gondolta volna.

– Sosem hallottam még ezt a kifejezést – feleli csodálkozva Draw, és maga is kivesz egyet a tálból. 

Pár perc telik el néma csendben. Ez a ház valahogy más, mint a többi. Mind az elrendezés, a bútorok és a stílus a földet juttatja eszünkbe.

– Ez meg mi? – veszi fel a magot a földről a nő, mire Draw megtapogatja zsebeit. 

– Azt hiszem az enyém. Talán lyukas a zsebem. 

– Még sosem láttam ilyesmit, mi ez? 

– Nem tudom, én is csak ma találtam. 

– Különös, azt hittem minden őshonos növényre emlékszem.

– Anyám kertész, így számomra is meglepő, hogy nem ismerem fel.

– Van pár könyvem odafent, ha gondolod utánanézhetek – mondja miközben alaposabban is szemügyre veszi.

– Rendben. Szívesen segítek a keresésben.

– Köszönöm, de van ott pár személyes dolog amit nem szeretnék ha más is látna. Női holmik…

– Oh, vagy úgy. Akkor maradjon nálad egyenlőre. 

– Mit szólnál hozzá, ha elültetnénk? Szerintem elég nagy esély van rá, hogy kikel! – Mondja, és seperc alatt kerít is egy virágcserepet, melyet rögtön meg is tölt a korhad padló alól szármszó földdel. 

– Rendben, végülis…

Kicsivel később, miután megbizomyosodnak róla, hogy a kint ólálkodó állat már odébb állt, Draw haza indul. 

Ahogy halad egyedül a már ismét narancssárga ég alatt, a szeme sarkából valami mozgásra lesz figyelmes. Messze tőle, a mező végénél valami megmozdult a magas fűben. Odafordul, de nem lát semmit. "Talán valami állat" – gondolja magában, reménykedve hogy nem az előbbi Nagy-mérges az. Szaporábbra veszi lépteit.

Mikor beesteledik visszatérünk a nő házához. Sötét van idebent, de nem is a nappaliban járunk már. A falak itt valami szürke anyagból vannak, talán szikla vagy beton. Feltehetően a ház alatt járunk. Egy számunkra ismerős, kékes fény látszik az egyik irányból, melyet egy monitor sugároz. Itt van a nő is, akinek a kezében ott van a magot tartalmazó virágcserép. Lerakja egy fém pultra, és leül a fényforrás elé.

– Elemezd nekem a benne lévő magot! – mondja. 

– Elemzés… – feleli egy digitális hang. – Figyelem! Offline módban vagyunk. Az adattár közel 20 éve nem került frissítésre. Valószínűleg nem működik az átjátszó állomás.

– Az átjátszó állomáshoz szándékosan nem csatlakozunk. Ha visszakapcsolom a Q-kom hálózatot, akkor sem kérhetsz le adatokat az AKVA rendszertől! 

– Értettem! Adatok frissítésének megtagadása. A cserép 125 különböző növényi magvat tartalmaz. Ezek, egy kivételével, mind szerepelnek az őshonos növények genetikai adattárbában. 

– Kicsit bővebben az ismeretlenről? 

– Az adattárban egyetlen jellemzőnek sem felel meg. Valószínűleg még sohasem katalogizálták. 

– Tudnád a genetikája alapján modellezni a növényt? 

– Nem lehetséges. A számítástechnikai eszköz és program hiányzik egy ekkora genetikai vizsgálathoz. A központi AKVA rendszeren keresztül lehetséges lenne, de utasításra minden kommunikáció be lett szüntetve (#512-es vezetői utasítás, 20 másodperce) A genetikai hasonlóságok alapján össze lehetne állítani egy hozzávetőleges kalkulációt, de a mintázatok túl kevés arányban hasonlítanak más, ismert növényekéhez.

– Értem. Lehetséges, hogy a helyi könyvtárakban írnak róla a botanikus könyvek? 

– A világ összes ismert tudományos könyve fel lett töltve a Föderáció szervereire 20 évvel ezelőtt. Ha van is a fajról valamilyen adat, ezt a periódusát 20 évvel ezelőttig egy könyv sem írta le.

– Lehetséges, hogy ez nem egy mag, hanem valamilyen kóros sejtburjánzás, esetleg mesterséges eredetű tárgy?

– Nem találtam erre utaló nyomokat. Ez egy természetes eredetű, egészséges növényi mag. 

– Értem – Dől hátra a nő fáradtan karosszékében, majd egy alak jelenik meg a háta mögött, de csupán a körvonalai rajzolódnak ki.

– Gondolom te sem tudod, hogy mi ez…? – nyújtja fel a titokzatos nő a magot tartalmazó cserepet. 

Másnap a nő korán kel, hogy folytassa a munkálatokat, melyekből akad bőséggel. A ház egyik sarkához megy, és leguggol; leszed egy korhadt deszkát, és előtűnik egy kar, meg néhány kapcsoló, melyek nem igazán tűnnek idevalónak. Ahogy elfordítja a kart egy piros hibajelző lámpa gyullad ki. A nő feláll.

– Ez meg hogy lehet? Képtelenség, hogy ilyen gyorsan merüljön.

Ahogy a ház másik oldalához ér, két réz csövet pillanattunk meg, melyből az egyik megsérült. Valamiféle gáz szökik rajta, és a szélére sűrű, zsíros anyag ült ki. A nő egyik karjával eltakarja az orrát és a száját, majd másik kezével megérinti  a zselés anyagot. 

– Még nincs teljesen megszáradva. Talán a nagy-mérges okozta – mondja magában. Elővesz egy rongyot, amivel letörölgeti az anyagot, majd betekeri vele  a rést. – Ha a kendőn is lecsapódik a gáz, hamar megszárad és megszűnik a szivárgás. De addig muszály máshonnan szerezni... – gondolja, miközben aggódva beletúr sötét hajába. 

⚠ SZERKESZTÉSI HATÁR!    
A történet innentől komoly logikai hibákat tartalmaz, és a későbbiekben drasztikusan változni fognak! Kizárólag szerkesztői tartalom!
⚠ KRITIKUSAN ELAVULT! 

Valamivel később a nő a háztől nem messze lévő kis, alaktalan tónál ücsörög, és elmélyedten gondolkodik.  Ezt a részt gyakorta elönti az árvíz, ami mindig feltölti a tavat friss vízzel. A partján egy formás kiülő áll, ahol a nő is van most. 

Nemsokára Draw tűnik fel.

–Helló! – int kezével ahogy a kiülőhöz közeledik. 

–Üdv! – mondja a nő, ahogy hátra fordul a fiú felé.

–Felajánlhatom a segítségemet valamiben? 

–Nos, ha már így kérdezed, igen – feleli. – Mindjárt kitalálok neked valamit. De most egy kicsit gondolkodnom kell!   

Úgy egy tíz perc türelmes várakozás után Draw enged kíváncsiságának, és megkérdezi:

–Egyébként… Még nem is tudom a nevedet. Megkérdezhetem, hogyan szólíthatlak?

–Persze, de csak ha előbb te is elmondod a teljes nevedet!

–Draw Lawear vagyok.

–Örvendek, Draw. Az én nevem pedig Szófia. Szófia Laura White!

–Nem szokványos név, még nem hallottam korábban. Na, és… mit keresel egy ilyen helyen? Bizonyára nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, ez a hely a legszélső város, a végtelenség felé.

–Talán csak szerettem volna egy nyugodt és csendes helyet, ahol nyugodtan élhetek egy darabig.

–Akkor a legjobb helyen jársz!  A fővárosból jöttél?

–Jártam ott is, de talán még messzebbről.

–Az üveg hegyen túlról? Vagy annyira nem messziről? 

–Igen, az üveg hegyen túlról. Bár inkább csak egy mező. 

–Nahát, komolyan? – lelkesül föl hirtelen Draw.

–Igen, – nevet fel aprót Szófia – sok tájat bejártam már. A Kelini  rendszerben is volt szerencsém járni egyszer. Láttam személyesen is az üveg mezőt, lenyűgöző hely.

–Az, hogy lehet? Az állam lelövi azt, aki a közelébe merészel menni. Ha valaki csak egy keveset is tudna belőle szerezni, mérhetetlen gazdagságra tenne szert.

<[A Kelini rendszer egy afféle tartomány, vagy régió. A Kelni rendszer szinte teljesen néptelen, csak nagyon kevesen, alig háromezren élnek, az amúgy nagy alapterülettel rendelkező, mezőségekben bővelkedő területen, mely kedvez a mezőgazdaságnak. Ez a terület az innen egyébként is marha messze lévő fővárostól legalább még egyszer ugyanennyire van. Egyik fő oka, amiért még itt is híres, az az úgynevezett üvegmező.] [Üvegmező: Ez egy természeti képződmény, melyet valószínűleg egy több ezer évvel ezelőtt becsapódott égitest hozott létre. Az alapterülete olyan hatalmas, hogy a Kelini rendszer mintegy harmad részét teszi ki, mely amúgy se kicsi. Az üveg mező közepén egy nagyjából 300 méter magas, 23 kilométer átmérőjű, gyűrűt formáló üveg hegység áll, feltehetően ez volt a becsapódás epicentruma. Mivel az Üvegmezőt mérhetetlen mennyiségű üveg törmelék alkotja (bizonyos pontokon akár 10 méter mélységig, míg a hegységnél akár 100 méteren), és a fizetőeszköz itt az üveg, az állam szigorúan őrzi a területet, és azonnal lelövik, aki a közelébe megy. Egyes feltételezések szerint a korábbi civilizációk egyike minden törmeléket egy bizonyos sugáron belülre hordott, ezért nem található üveg a régió lakott területein, ám ezt semmilyen régészeti bizonyíték nem támasztja alá.]>

–Talán csak szerencsém volt – feleli, de mi azért érezzük a hangján, hogy többről lehet itt szó! 

Gyorsan telik ma is az idő. Szófia és Draw néhány óra alatt elkészül a kis építmény felújításával. Néhány pillanat nyugalom. 

Draw kifújja magát, majd Szófiához szól.

–A magról sikerült valamit kideríteni? 

–Sajnos nem. Bele lapozgattam néhány botanikus könyvbe,  de egyik sem írt róla. Tényleg csak az maradt hátra, hogy megvárjuk míg kinő. Ha szerencsénk van, nem kell rá sok Váltót várnunk. – feleli csípőre tett kézzel.

–Értem. Igazán rejtélyes. – tűnődik el. 

–Amúgy... Majd közép időben bemegyek a városba, miután ettünk valamit. Addig be is mehetünk; anyagok nélkül nem tudok több mindent csinálni. 

<[Középidő: Az itteni régió igen speciális. Egy napon, mely a napfelkeltétől számítandó, és kb. 33 óra hosszú, többféle napszak van, mint a földön. A reggeltől számítva a 10.óra tájában  egy kisebb sötétedés tapasztalható, mely 3 órán át tart. Egyeseknek szokásuk ilyenkor is aludni, de nem szabályszerű. A következő 8 órában ismét kivilágosodik, majd a maradék 12 órában sötétség honol. A középidő, a 10.órától kezdődő enyhe sötétség. ]>

–Á, köszönöm, de ne is törődj velem, igazság szerint én ingyen ehetek a fogadóban.  Nem kell megvendégelni.

–Az lehet, hogy ott ingyen ehetsz, de itt még dolgoztál is érte, szóval nincs mese! – feleli a nő. 

Kis idő elteltével már mind a ketten a házban vannak, és örömmel látjuk, hogy rend és tisztaság van odabent; úgy tűnik idő közben Szøfia a belső teret is kitakarította. Levesz egy fazekat a tűzhelyről, melyet lerak az asztalra és elkezdik az első ebédet. Egy hosszúkás tésztához hasonlító étel, de mégis teljesen más, Olyan, mint a spagetti, de igazából egy Szoszonak nevezett, gyakori fűféle szára megpárolva, majd átfőzve. Az íze leginkább szintén a tésztához hasonlítható. Úgy tűnik Drawnak ízlik, de Szøfia kissé fancsali arccal tekint az ételre az első kóstoló után. Sótlannak találja, amit gyorsan pótol is egy nagyobb csipet fűszeres sóval. 

Az ebéd után Szøfia és Draw útnak indul a városka felé. Átkelnek a narancs mezőségen, melyen teljes csend honol, csak valami furcsán ismerős halvány hang hallható. A tücsök ciripelés. A dimenzió azon rengeteg világ egyikéhez tartozik, ahol találhatóak ciripelő tücskök.

<[A hoplita effektus mellett van egy másik hasonló, bizonyos tagadó effektusnak nevezett jelenség. A hoplita nem képes élőlények átadására világok között, csak információk és egyéb élettelen dolgokra. Azonban van egy egyéb paraméter is. Minden világ felfogható egy többszörösen összetett adathalmaznak. Ez az adathalmaz tartalmaz egyszerű adatokat is, például, hogy van e ott ember. Az adat lehet igen, vagy nem, 0 vagy 1, ahogy az informatikában. A tagadó effektus nem tesz mást, mint az adott adatot lecseréli a másik számra, a van ember a földön: igent nemre. Ez egyébként egy nagyszerű bizonyíték is a világegyetem tervezettségére. ]>

A városka nagyjából 15-20 percnyi sétára van  a háztól. Hamarán be is érnek, s itt kettejük útja egy kis időre ketté válik. 

–Ha már így bejöttünk, én benézek a fogadóba – mondja Draw, – ilyenkor mindig szokott lenni egy két kisebb feladat, amiben segítenem kell, de hamar végzek. 

–Rendben van. Nekem el kell mennem az üzletbe néhány holmiért. Amelyikünk később végez, annál találkozunk. 

–Legyen úgy! – feleli, és mindenki elindul a maga útjára. 

Szøfia most egyedül barangol végig a különös városka utcáin. Minden ház barba fából van, ami a homályos narancs színű ég alatt csak még rejtelmesebbnek hat. Az utcákon azonban nem uralkodik homály, sem por, sem köd nem befolyásolja a látóviszonyokat. Jónéhány ember van az utcákon, ám egyetlen árust sem látni. Ez nem is meglepő, hisz ez a település az egyik legmesszebbi mind közül a „nyugati” peremvidék felé. 

<[Ebben a világban kissé nehézkes irányokat mondani. A világ egy 4 térdimenziós peremvidéken fekszik, amitől csöppet megbolondulnak itt a dolgok. A terület nem egy bolygó, de nem is végtelen. Valójában nincs Észak, Dél, Kelet vagy Nyugat, ez csak egy afféle mesterségesen létrehozott irány, melyet az Á.D.Sz. vezetett be. A nap állása alapján sem lehet irányzékot állítani, mert több égitest is van, mely mindenhol máshogy, és más ideig világít. ] [A Nyugati peremvidék azt jelenti, hogy a mesterséges irányzékon ez a város van az egyik legközelebb a Világ pereméhez, amelyen túl, a 4 térdimenziós hatások miatt nem feltérképezhető, hogy pontosan mi is van.]>

Pár perc sétát követően egy kis térhez ér. Nyugodt hely. Fákkal virágokkal tarkított. Itt van a városban megtalálható kevés bolt egyike. Élelmiszert és kisebb holmikat, építő anyagokat lehet itt kapni. Ez az egyetlen bolt a városban, ahol lehet élelmiszert kapni a fogadón kívül. 

Szøfia összeszed néhány alkatrészt. 

–Üdvözlöm! Ön bizonyára az újonnan érkezett nő. Tudok segíteni?  – szól az eladónő.

–Az volnék! Olyan fonalat keresek, ami rézből van. A legvékonyabból, és  fű vastagságút. 

–Rendben, talán akad. Mennyire lenne szüksége? 

–200méter a vékonyabbikból, és 500 méter a vastagabbikból. 

–Pff, hogy mennyi?! – kerekednek ki a szemei, ugyanis a rezet, általában csak díszítésre, vagy kötélként szokták használni. Néhány méternél nem szoktak többet kérni belőle. – Hát... 

–Van annyi? 

–Akad éppenséggel. – feleli, és megkeresve, levágja a kért méretet a tekercsből. Mivel a kért méret nem túl vastag, egy negyed x negyed méteres helyen elfér föltekerve, de azért van súlya. A Nő odaadja Szøfiának a tekercset, amit lazán derekához erősíti, mintha csak valami könnyű anyagból lenne. 

–Köszönöm – feleli Szøfia. – mennyi lesz? 

–Szívesen. Háromezer-négyszáz csere – mondja, amire Szøfia átnyújt egy két ujja közé fogott kis üveglapot 

–ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! – szakítja félbe egy fülsiketítő, gyomor mélyéről jövő ordítás a csevejt. Szøfia pánikba esve meghátrál egy fél lépést. 

– Ő az...! – mondja a rémülten – Nem! – mondja erőt véve magán, majd gyorsan kirohan és a hallott hang felé veszi az irányt. 

Hamarosan, az egyik utca sarkánál egy néhány emberből álló, összetömörült csoporthoz ér. Félelem ült rájuk, és mind nagyon tanácstalannak tűnnek. 

–Mi történt itt? – kérdezi bátran.

–Elvitte..., elvitte! – feleli egy idősebb, szipogó nő, akit vigasztalgatni próbálnak a többiek.

–Mégis kik vitték el? – kérdezi, de ahogy egyre többen érkeznek, már nem igazán kap választ. Ebben a pillanatban Draw is megérkezik.

–Mi történt? – kérdezi aggódva. 

Szófia érthetetlen okból megvetéssel teli undorral néz Draw-ra.

–Mi van? – kérdezi értetlenül a fiú. Szøfia, lévén, hogy egy fél fejjel magasabb Draw-nál, lehajol az ő szintjére. Két kezével megfogja a fiú vállait, majd belenéz a szemébe, mely most egyvonalban van az övével. 

–Draw...! Ugye nem te voltál? 

–M-mi? Nem tudom, én csak most jöttem, azt sem tudom miről van szó! – feleli tágra nyílt szemekkel. 

Szøfia felegyenesedik és úgy tűnik megnyugodott valamennyire. 

–Én sem tudom mi történt. Egyszer csak egy kiáltást hallottam, és iderohantam. 

–Igen, hallottam én is. Én is azért futottam. 

–Az idős hölgy azt mondta, hogy elvitték, de hogy kit-mit, vagy hogy kicsodák, azt már nem árulta el... – mondja, de a hölgy most egy kicsit megnyugodott, és az egyik út felé mutat. 

–A férjem volt. Arrafelé indult el, de hirtelen egy ordítást hallottam, és mire odafordultam már sehol sem volt. Csak valami gyors suhanást láttam a szemem sarkából! 

–Nyugodj meg! – Nem lehet, hogy csak elfutott valamiért? – kérdezi nyugtatgatva az idős nőt egyikük. 

–De akkor miért csupa vér a föld? – tudakolja reménytelenül, és valóban. Az utca közepefelé, ahol a férfi állhatot, kisebb, de még pont észrevehető vércseppek láthatóak. 

–Handro hole male'la minde! – duzzog magában Szøfia valamilyen ismeretlen nyelven. – Hát megint kezdődik? 

Furcsa ez a nő, (mármint Szøfia) mintha magát sajnálná az események után. 

–Oh, jaj ne! – szólal meg váratlanul Draw. – Megint kezdődik! – mondja ő is.

–H-hogy mondod? – lepődik meg Szøfia. – Hogy érted, hogy kezdődik? Mi kezdődik? 

–Néhány Váltásonként (Az év itteni megfelelője) furcsa eltűnéses esetek szoktak történni. Ez már többezer Váltás óta megfigyelhető, mióta csak élnek itt emberek. 

–Erről még hogyhogy nem hallottam korábban? 

–Mert tudtommal csak ez az egyetlen régió, ahol előfordult eddig. 

–Lehet róla valami konkrétat tudni? Mi ez pontosan?

–Nem igazán. Sosem derült fény az okára, vagy hogy ki vagy mi teszi ezt. Az eltűnt emberek közül feltehetően mind meghaltak. Némelyik megkerült, némelyik nem, vagy csak nagyon sokára. 

–És hogy néztek ki, akik megkerültek? Volt valami jellegzetesség rajtuk, amiből kiindulhatunk? 

–Várjunk csak... Te most nyomozni akarsz?

–Elképzelhető, de még nem döntöttem el. Ha túl sok az áldozat, azt már nem lehetne annyiban hagyni. Persze elsősorban magamat féltem.

–Nem igazán tartom jó ötletnek! Akik elkezdtek utánajárni a dolgoknak, nem találtak semmit, és közülük sokan ugyan arra a sorsra jutottak, mint az áldozatok. 

–Megfontolom a tanácsodat! És most ki vele! Volt valami jellegzetesség a megkerült embereken? 

–Hát mi vagyok én, Lexikon? Fogalmam sincsen! Kicsi voltam még mikor a legutóbbi eset történt. Nyilván nem hagyták volna, hogy megnézzem őket, de nem is akartam! Azóta meg nem igazán volt okom kutakodni a dolog felől. 

–Íe helvete. Jaj nekem – mondja miközben ide oda forgolódik a fejét fogva – semmi kedvem megint ezt csinálni. Nem akarom. 

–Hé, ...Hé, Szøfia! – szól rá Draw. – Mi van veled? 

–Nézd Draw! Nem akarlak elkeseríteni, de akár én is lehetek a következő! Vagy mondjuk te! – mondja feldúltan. – De ezt ugye nem akarjuk?! Viszont ahhoz, hogy egyikünk se legyen a következő, valakinek utána kell járni, hogy mi folyik itt. De azzal csak azt kockáztatjuk, hogy meghalunk. Érted már? 

–Ez a legnagyobb város a peremen, az, hogy valamelyikünket elviszi, a környéki részekkel együtt, 2 az 1641-hez. 

Szøfia, mintha meg sem hallotta volna, tovább duzzog magában.

–Hé, Draw, mi történt? – lép oda hozzájuk egy a fiúval egyidős lány. Aranyos, hosszú, világosbarna haja van, ami két copfban van összefogva.  Tiszta, ártatlan tekintete van. 

–Lilian, te meg mit keresek itt? 

–Hallottam, hogy valaki kiáltott, és mindenki rögtön idejött. Mi történt, és ki ez a nő veled? – kérdezi, miközben alaposan végig méri Szøfiát. 

–Ez egy elég hosszú történet. – feleli lekezelő stílusban Szøfia. 

–Mindig ilyen a barátod? – kérdezi a lány.

–Á, nem, dehogy, csak kissé ideges mert fél az eltűnésektől!

–Én aztán nem! – feleli még mindig duzzogva. 

–Értem – Feleli a Lilian nevű lány, de a hangsúly alapján nem érti.

–Hé, Draw!

–Igen, Szøfia? 

–Van könyvtár a városban?

–Van, miért?

–És jegyzitek a város főbb eseményeit? 

–Azt hiszem igen. De ahhoz rendes esetben nem fér hozzá akárki. 

A következő pillanatban már a könyvtárban vannak mind a hárman. Csendes hely, nincs itt egy lélek sem rajtuk kívül. 

Jó nagy épület, galériával. Minden fából van, ezért mily meglepően itt is a barna szín dominál. 

–Hol vannak azok a könyvek? 

–Az emeleten a zárt szobában, ha jól tudom. De hogy akarsz bemenni?

Ahogy felérnek, Szøfia szemügyre veszi a zárat, majd elővesz egy kis, henger alakú eszközt. Oda nyomja a zárhoz, ami kinyílik. 

–Na gyerünk! 

–B-biztos, hogy ez szabályos? – mondja kissé pánikolva Lilian – Ha rajtakapnak, nagyon megbüntetnek! 

–Aki ide bemegy, arról feltételezik, hogy volt kulcsa hozzá. Nem mintha bárki járna erre – feleli Szøfia. 

Szøfia meggyújtja a kis szobában az olajlámpát. 

–Nagyon biztonságos lehet itt  tüzet gyújtani. Egy rossz mozdulat és leég az egész kóceráj.

Végig kutatja a könyveket Drawval, miközben Lilian leül egy székre, hogy kivárja, mi lesz.

–Ez lesz az, Draw?

–Igen, szerintem az lesz az. Mit ír?

–„Az eltűnés körülményeiről a 19w06a orvosi könyvben írok.” „Orvosi körülmények...”, „A halál körülményei...”, „Jellegzetességek...” Hát nem csodálom, hogy el van zárva, nem épp gyerekeknek való olvasmány. 

–Mit ír? – kérdezi Lilian 

–Szerintem inkább ne akard tudni! – feleli Draw. 

–Hah, pff. 

–„A megkerült áldozatoknak semmilyen azonos jellemvonása nem volt.” Milyen megnyugtató! Tehát véletlenszerűen bárki meghalhat. „A halált szinte minden esetben valamilyen kemény tárgyal okozott ütés vagy ütések okozhatták.” Hát ezzel sem vagyunk sokkal előrébb. 

–És... Ha összevetnénk a halálesetek időpontjait a helyszínekkel?

–Hm, jó ötlet, Draw. Úgy megláthatjuk, hogy merre haladnak az eltűnéses esetek.

Összevetik hát az adatokat, és arra jutnak, hogy az eltűnések mindig (a mesterséges irányzékon) északkelet felé kezdődnek, azaz Szøfia házától a legtávolabb.  

<[Emlékeztető: A város az egyik legnyugatibb település, és Szøfia háza a várostól délre van.]>

–Úgy tűnik jó ötlet adtál Draw. Mi van északkeleten? 

–Az Á.D.Sz. féle skálát használod?

–Igen, miért?

–Kissé idegesítő. 

–Mert?

–Mi teljesen mást használunk. 

–A Szárazkői fővárosban ez a hivatalos. 

–Itt is.

–Hát akkor meg?

–De a könyvet az előtt írták! Nem a koordináta rendszer szerint van a számozása a helyeknek, hanem a városközponttól számított gyűrűk alapján. A 3000. gyűrű a koordináta rendszerben nagyjából 4 és fél kilométer például. 

–Attól még az irány ugyanaz marad.

–Tudom, csak szóltam. Egyébként arra többnyire csak szántó és erdő van, utána meg mezőség a Nagy-hegyig. 

–Ah, rém unalmasak vagytok – tesz szemrehányást Lilian, amiért nem foglalkoznak vele. 

–Lol, ez most nem játék, emberek életéről van szó. Ha ezt sikerül kideríteni, talán megakadályozhatjuk, hogy többen meghaljanak. Mi van? – néz Draw Szøfiára, aki őt bámulja.

–Mi „Lol”?

–Mi volna vele? Lilian = Lol. Ezt a becézést a fővárosban is használják. 

–Áh, mindegy, felejtsd el. 

–Un-csi! 

Szøfia hátranéz, egyenesen Lolra. Bár már egyszer megtette, most ismét végig meri őt. 

–Éhes vagy? – kérdezi.

–Izé... Az vagyok, ha már így kérdezted. Miért? 

–Dobj be egy Sznikerszt! – mondja Szøfia, és visszafordult. 

–Sznikersz? Milyen bedobás? – néz értetlenül a lány. Lol számára a mondat teljesen érthetetlen.

–Valami ezzel az egésszel nem stimmel. – folytatja az eszmefuttatást Szøfia. Hiába ez a sok adat, semmi komolyabb kiindulási alap nincs. Miért történik? Miért csak ilyen sok váltó elteltével? Ki vagy mi okozza? Még csak egy ötlet sincs a könyvben. 

–Gondolod, hogy szándékosan nincs a könyvben?

–Nem kizárt, bár szerintem nem ez a helyzet áll fenn. Olyan, mintha már évszázadok óta itt élnének veletek olyan lények (ha feltételezzük, hogy nem emberek) amelyeket még sohasem láttatok. Oké, hogy közel a nyugati perem, de az ottani falvakban történt hasonló? 

–Úgy tudom nem.

–Ha ez a peremhez köthető dolog, annak elvben nem lenne szabad helyhez kötöttnek lennie. Hacsak... – tűnődik el, ám Draw folytatja

–Esetleg gondoljuk végig, hogyan támadhat és rabolhat el valakit bármi is. Víz nincs itt. Jöhetett a föld alól, de erre utaló nyomokat nem találtunk. Tehát szárazföldről jött, vagy jöttek. 

–Vagy a levegőből! – szól bele Lol.

–Igen, erre van esély.

–Egy ilyen lényt pikk pakk észrevennének az emberek. Nem hiszem, hogy ennyi ideig teljesen ismeretlen tudna maradni. 

–Mondjuk ez igaz – vakarja meg állát Draw. De az is lehet, hogy emberek voltak. De ember sem tűnhet el ilyen gyorsan. 

–Na jó, részemről ennyi. – mondja Szøfia, és elindul kifelé.

–Várj, most akkor ennyi? 

–Végre...! – vág elégedett arcot Lilian. 

–Mára igen, ennyi. 

–De a könyvek...

–Már mindent elolvastam.

–Na persze. Lol, a lámpát! – szól Draw.

[Összefoglalás: Szøfia a háza javítása közben észrevesz pár hibát, melyek miatt elmegy bevásárolni. E közben egy idős ember eltűnik, melyre mindenki felfigyel. Szøfia először bizonytalan, de végül úgy dönt, hogy amit tud, azt megtesz, hogy kiderítse mi áll a dolog hátterében. Mint kiderül, nem először fordult már elő ilyen. Néhány évente hasonló, titokzatos eltűnések történnek. ]

Odakint aztán Szøfia megkérdezi Draw-tól. 

–Át jössz még hozzám? 

–Mi, te nála szokták lenni? – vonja kérdőre Lol Drawot. – De hisz én nem is ismerem!

–Muszáj folyton rajtam lógnod Lol? Igen, ha tudok még miben segíteni. – feleli Szøfiának.

–Ó, ne aggódj, még rengeteg minden van, amiben segíthetsz! – feleli Szøfia, tőle szokatlanul kedvesen és finoman. Ám csak a lány reakcióját figyeli, aki majd megpukkad a féltékenységtől. 

Lol hátulról megfogva Draw vállát oda súgja neki.

–De ugye nem csavarta el a fejed, ennek a gyönyörű nőnek a szépsége? Hiszen jóval idősebb nálad, És nem is ismerjük, csak nemrég költözött ide!

–Lol, hagyjál már! 

–... 

–Oh, igaz is, sajnálom, de be kell mennem anyámhoz. – mondja Draw – talán már említettem, hogy nem tud magáról gondoskodni. Meg kell etetnem hamarosan. 

–Én is veled tarthatok? Szívesen találkoznék vele. – kérdi Szøfia

–Hát... – feleli bizonytalanul Draw – tőlem aztán rendben van, de nem hiszem, hogy érdemlegesen fogsz majd tudni vele beszélgetni. 

–Nem baj, elég csak látnom őt. Én még nem is ismerem a családod!

–Várj csak... – szól Lol. – Azt akarod  mondani, hogy... haza... mész?

–Igen. – feleli Draw.

–Á, haha, hát, akkor én most el is megyek, azt hiszem, van egy kis dolgom, ami most jutott eszembe – mondja, majd elfut közülük.

–Ebbe meg mi ütött? – Kérdezi Szøfia. 

–Bizonyára... – fogja idegesen a fejét – az apám miatt. 

–Ennyire rosszban vannak? 

–Úgy is mondhatjuk. 

Hamarosan megérkezünk Draw házához. Az elénk táruló nappaliban egy széken ül Draw anyja. Egy 40-es éveiben járó, szőke, de már őszülő nő az. 

–Jaj, anyám, megint elejtetted a takaródat. – mondja Draw, és betakarja az asszonyt, aki csak maga elé néz, és tekintete teljesen üres.

Szøfia tágra nyílt szemekkel nézi őt végig. A nő hamarosan észreveszi őt, és felnéz rá. Tekintete megváltozik. Mintha a maga módján izgatott, vagy riadt lenne. 

–Hm, máskor nem szokott ilyen élénk lenni. Lehet kedvel téged! Foglalj helyet, Szøfia. Mindjárt jövök, csak készítek valami ételt neki. 

–Oké, csak nyugodtan. – feleli, s közben letérdel a nőhöz, aki nem veszi le róla a tekintetét. Pupillája kitágult. A légzése felerősödött.

–Hogy történt ez veled... Sáka? – kérdezi Szøfia.

–Szo-Szofi-a. – rebegi erőtlenül, majd váratlanul megragadja az előtte térdelő Szøfia vállát. – Meg kell ölnöd! 

–Mi? – lepődik meg 

–Amíg élek, a fiam... Nem szabadulhat innen, az apja miatt. 

–Ezt nem tehetem.

–Azért jöttél, hogy elvidd őt, nem? A fiamat! Vidd magaddal a fiamat!

–Sáka, az Á.D.Sz., demokratikus-diktatúra rendszer elbukott. 

–Vidd magaddal a fiamat! Ölj meg, hogy semmi ne kösse őt ide! Amíg élek nem szabadulhat!

–Sáka, a rendszer elbukott! Nincs hova vinnem őt!

–Mi? 

–Menekülök, Sáka! Menekülök! Én maradtam az utolsó! 

–De, hát... Olyan nagy volt... Hogyan? Az apád, és az anyád. És Kevin úr. 

–Nincsenek többé! Egyedül maradtam. Elbújni jöttem ide, nem toborozni. 

–Értem. De nem számít! Végezned kell velem akkor is, különben soha nem tud innen szabadulni! 

–De hát...

–Vigyázz a fiamra! Kérlek! Könyörgök! – mondja erőtlenül, majd végül visszadől a székébe, és arcára ismét üres tekintet ül. Szófia szeme könnybe lábad. 

–Hogy történhetett ez veled? Hát már mindenki megvan kergülve?! – Szøfia erőt vesz magán, és feltápászkodik. 

Hirtelen egy hatalmas ember ront be az egyik ajtón. Termetes, és széles, bajuszos ember. Léptei után csak úgy rázkódik az épület. Fölényesen oda cammog Szøfiához. 

–Hát te meg ki az fene vagy? – ripakodik rá. – Ki engedett be? Mégis mit képzelsz magadról?! – mondja félelmet keltő hangon. Szøfia a férfi felé fordul, kezet nyújt, és már épp mutatkozna be, amikor a férfi égtelen tombolásba kezd. – Takarodj a házamból, te semmirekellő! – üvölti. A következő pillanatban már Szøfia nagy lendülettel vetődik ki az ajtón, és nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. 

Odabentről valami kivehetetlen témájú kiabálás hallatszik, majd hamarosan az ajtó kinyílik, és Draw lép ki rajta.

–Elnézést kérek – mondja dühtől forrva. – azt hittem ez már nem fog többet előfordulni. Ő az apám. Komolyan nagyon sajnálom. Ma már nem hiszem, hogy hazamennék.

Szøfia hatalmasat kacag, majd jókedvűen átkarolja Draw vállát és elindul vele 

–T-téged meg mi lelt, Szøfia? 

–Tudod – feleli nevetve – sok mindent megéltem már a 200 évem alatt, de így még nem dobtak ki sehonnan.

–Év? Mi az az év? 

–Nem számít, csak az a lényeg, hogy új tapasztalatokat szerezzünk! 

–Biztosa... – feleli értetlenül. – Most mit teszünk? 

–Mondjuk jössz hozzám dolgozni! Ellenvetés?

–Nincs, asszonyom.

–Helyes, Hahaha!

–Megállsz, te semmirekellő! – terem mögöttük Draw apja. – Ki engedte meg neked, hogy elmenj?! Jegyezd meg végre, hogy semmit sem tehetsz az engedélyem nélkül! – mondja, majd megragadja Drawot, és egy az egyben beemeli a házba. 

Szøfiának most eszébe jut mit is mondott neki Draw anyja. „Hogy történt ez veled... Sáka?” Kérdezi Szøfia. „Szo-Szofi-a” Rebegi erőtlenül a nő, majd váratlanul megragadja az előtte térdelő Szøfia vállát. „Meg kell ölnöd!” Mondja. „Mi?” Lepődik meg. „Amíg élek, a fiam... Nem szabadulhat innen, az apja miatt!”

–Hát ezért... Hát minek nézel Sáka?! – mondja magában, és ismét könnyek kezdenek kicsordulni szeméből. – Már nem az az erős ember vagyok, akinek te megismertél. Így van! Gyenge lettem! Saját magamra sem tudok vigyázni. Miért kérsz hát tőlem ilyen nagy dolgokat?

Ebben a pillanatban a nap eléri a 10. órát, és ahogy az ilyenkor szokott történni, az ég elsötétedik, és Szøfia továbbáll.

<[Ahogy arról már volt szó, a nap a napfelkeltétől számítandó, és a 10. órától a 13. óráig kisebb sötétség tapasztalható, egyébként az ég színe mély sötétkékre változik. ]>

Úgy egy negyedórával a sötétség vége után járunk, Szøfia háza táján. A közeli domb tetejéről Drawot pillantjuk meg, ahogy komótosan sétál a ház felé. 

Itt a háznál, Szøfia épp valami magas állványt barkácsol össze hosszú gerendákból. Egyszerű tákolmány. Ő maga pedig mindennek a 4-5 méter magas dolognak a tetején csücsül, és egy nagy szélkereket próbál hozzá rögzíteni. 

–Hát te meg mit csinálsz? – kérdezi Draw. (megj.: Ez itt tiszteletteljes kérdésnek minősül, még akkor is, ha jóval idősebb személytől kérdezed) 

–Oh, hát ideértél? 

–A középidő vége felé sikerült elszöknöm, amikor kezdett bealudni az apám. De mi lesz ez?

–Szélerőmű! 

–Miért kell a szél erejének művet építeni?

–Hahaha. Nem teljesen így értettem. Ez olyan,  mint nektek a szélmalom. A szél erejét tudom vele felhasználni. 

–Aha. Vagy úgy. Bár a malom kereke jóval nagyobb, nem sok mindenre tudod majd felhasználni. 

–Hát... az meglehet. 

–És mit fog csinálni? – kérdezi Szøfiától, aki épp a saját maga által készített gépezet motorjában babrál valamit. 

–Hát... ezt elég nehéz lenne most így elmagyarázni, de nemsokára meglátod. – feleli, és miután ellenőrizte, hogy mind a kerék, mind maga a motor az állványon jól forog, kezébe vesz két réz tekercset, majd ráhajítja a házra. 

–Réz...? Jut is eszembe, a boltos mondta, hogy egy rakat pénzt költöttél réz vezetékekre. 

–Ez így van! 

–Azt is mondta, hogy kicsit túl sokat vettél. 

–Pontosan! Ehhez kellett!

–Sima Banamit szál nem lett volna jó? Az sokkal olcsóbb, és nagyobb a teherbírása. 

<[Banamit egy könnyen megmunkálható, de mégis tartós fém típus, mely általában igen ritka, de ebben a világban gyakorinak számít. A probléma csak az vele, hogy fém létére semennyire sem vezeti az áramot]> 

–Tudom, de most erre volt szükségem. 

Szøfia megbízza Drawot a ház belsejének kitakarításával, míg ő maga a réz vezetékekkel bajlódik. A saját munkájának végeztével Szøfia is bemegy a házba, és valami nem itteninek kinéző, furcsa, hosszú, fekete rudakat helyez el a ház sarkaiban, amik pontosan illeszkednek oda. 

–Oh, amúgy Szøfia... 

–Igen? 

–Ma este kezdődik a növés. Holnapután 1 óra táján lesz vége az az első hullámnak. 

–Igen, tudom.

–Időben el kell indulnom, vagy nem tudok majd hazamenni. 

–Rendben. Ha valami történik, el tudlak vész esetén szállásolni.

–Ajánlom neked is, hogy ne indulj el messzire.

–Rendben. Köszönöm, hogy szóltál. Furcsa ez a növekedés. Az Á.D.Sz. is vizsgálta, de nem igazán jutottak vele dűlőre, hogy mégis hogyan lehetséges. 

–Hát... Számomra ez törvényszerű. Ebben nőttem fel. Nem kell mindennek megérteni az okát, elég, ha csak azt tudjuk, hogy van. 

–Ez is egy életfelfogás. De azért, ha megtudhatnád, nem lennél rá kíváncsi? 

–Hát, igazából, de igen. – Egy kis csend következik. – Szøfia, te tudod mi volt az Á.D.Sz.-rendszer? A többiek nem igazán akarnak róla beszélni. Csak annyit tudok, hogy egykor itt jártak, és maradandó lenyomatot hagytak az emberek életében. Te tudod mi volt az?

–Hm. Talán igen. Üljünk le a kanapéra. Mi érdekelne? 

–Bármi. 

–Az Á.D.Sz. egy kutató szervezet volt, valahol nagyon messze, és valamikor nagyon régen. Tudod mi a kutató szervezet, nem?

–Hát...

–Oké. Akkor máshogy fogalmazom. Az Á.D.Sz. hajdanán emberek egy olyan csoportja volt, akik szomjazták a tudást és a kalandot. Az alapítójukat Olivernek hívták.  Egy nagyon távoli világban éltek, valamikor nagyon régen. Hamarosan egy olyan dolog birtokába jutottak, mellyel lehetőségük nyílt utazni a világok közt. Azt állítják, megszámlálhatatlanul sok világ létezik. Több mint ahány porszem van ebben a világban. Ahogy elkezdték bejárni a világokat, újabb és újabb kalandok után kutatva, és hogy megértsék mindennek a működését, egyre növekedett a létszáma ezen embereknek, és egy idő után már túl nagy volt ahhoz, hogy emberek csoportjának lehessen hívni. Ekkor jött létre az Á.D.Sz.-rendszer: a világokon átívelő birodalom, mely nem ismert korlátokat. Így jutott el ide is. De hamarosan bekövetkezett bukása miatt nem volt lehetősége komolyabban itt maradni. 

–Hogy bukott el a rendszer?

–Hát... Ez egy jó kérdés. Ezt talán ők sem tudják pontosan. De azt rebesgetik, mikor már azt hitték, a rendszer hatalmát semmi nem törheti meg, a semmiből megérkezett egy méltó ellenfele, aki legyőzte. Ironikus. Az uralomban meghasonlás támadt két vezető között.

–Voltak, akik túlélték?

–Az uralkodói családot megölték. Végleg kiirtották a föld színéről. Mindenki meghalt, senki sem élte túl. A felsőbb vezetői rétegből is sokan meghaltak. A leg szörnyűbb talán mégis az, hogy a konfliktusoknak sok világ áldozatul esett. Többezer, a rendszerhez hű világ, mely támogatta, elpusztult végleg. Legalábbis ezt hallottam hosszú vándorlásom során innen onnan. 

–Hm... 

–Te mit gondolsz minderről?

–Mikor kicsi voltam, örültem. A születésemkor apám a Szárazkői fővároshoz tartozó szivárványbányákban dolgozott. Pár váltós voltam, mikor apám ismét hazatérhetett, mert az Á.D.Sz. megbuktatta az államot. De nemsokára az álmom rémálommá változott. Apám, talán a szivárvány bányák hatására, talán valamilyen más okból megőrült. Anyám egészségi állapota ennek hatására rohamosan romlani kezdett. Hogy mit gondolok az Á.D.Sz.-ről? Biztos vagyok benne, hogy több ezer ember életét tette jobbá ebben a világban, de az enyém sajnos nem tartozik közé. Bár nem utálom, nem tudom ezért szeretni sem. – mondja. 

Szøfia nem tud megszólalni. Jobbnak érzi, ha inkább nem felel semmit, csak együttérzően néz.

Hamarosan aztán Draw hazaindul. Lassacskán kezd sötétedni, Szøfia pedig egyedül marad a nagy házban. 

Szøfia csak ül ott a fotelban. 

–Meglep, hogy kimerészkedtél – mondja. – Így sem elég? – kérdezi, de nem érkezik válasz. Szøfia lehajtja a fejét. – Ah, gondoltam. Mit tehettem volna... A glitínium gyorsan elpárolgott a Nagy-mérges támadás után. 

Mindeközben, ahogy Draw bandukol haza, a közeli domb tetején, hirtelen egy alakot vesz észre rohanni felé szeméből. Megijed, és felkészül a futásra. 

–Draw! – kiáltja az alak, vékony, női hangon. 

–Lilian, te meg mit keresel itt?! – ripakodik rá Draw. 

–Futás! Nagy-mérgesek! 

–Mi?

–Futás!

Nem is kell több, és ő is futásnak ered vissza a házhoz, Liliannal. 

–Mi a fenét keresel te itt?!

–C-csak érted jöttem. Túl sokáig voltál a nőnél. 

–Lol, nem az anyám vagy! Biztos azért jöttek, mert folyton lármát csapsz. Remélem tudod, hogy most ezért mind a kettőnk itt ragadt Szøfiánál! 

–Mi? Miért? 

–Alig 30 perc, és elkezdődik a növekedés! 

–Az ma van? 

–Persze, hogy ma van, te lökött! 

–Jaj, ne, nagyon közel vannak! 

A két fiatal hamarosan eléri a házat. A házból valami kellemes kis zene szivárog ki.  Draw bekopogtat. 

–Nyitva van! – kiáltja Szøfia. 

Draw és Lilian benyitnak a házba. A nappaliban azonban legnagyobb meglepetésükre nem Szøfiát találják, hanem egy másik nőt. Kicsivel váll alá érő, világos barna hajú, 25 év körüli. A világosbarna hajának vége egészen szőke színű. A kanapén ül, és valami furcsa, fekete, rövid deszkának tűnő dolog van a kezében, melyet most maga mellé rak. Valamilyen szintetizátornak tűnik, bár ezt Draw és Lilian nem tudhatja. Draw és Lilian megtorpannak. Hirtelen nem igazán tudják hova tenni a dolgot. 

–Helló! – szól a nő titokzatosan.

Szøfia ekkor lép ki a konyhából. 

–Csak nem akadt egy kis gond? 

–A Nagy-mérgesek ránk találtak. Nagyon sajnálom. Kérhetünk a ma éjszakára szállást nálad? A növekedés pillanatokon belül kezdetét veszi. 

–Megoldjuk. Amúgy hadd mutassam be nektek Damage-et. 

(angol szó, jelentése kár, vagy veszteség. Ejtsd: Demidzs. Később majd lesz szó a név miértjéről) 

–Úgy hittem egyedül jöttél... – mondja Draw Szøfiának. 

–Ez így is van. Elég bonyolult, talán majd később megvitatjuk. De most... Kérlek gyertek velem! Kerítünk nektek szobát. 

–Köszönjük. 

Draw szemmel láthatóan már otthonosabban mozog, azonban Lol mindent jó alaposan végigmér. Ő még nem járt itt korábban. A lépcsőn felérve egy hosszú folyosó tárul eléjük, mely oldalából szobák nyílnak. 

Draw megtorpan. 

–Minden rendben? – fordul vissza Szøfia.

–Mond csak... Te voltál már itt fent? 

–Persze, miért?

–Csak mert én is! 

–Hogy érted? Mi a baj?

–Voltam már itt. A többiekkel...

–Akikkel azóta sem találkoztam.

–És megkergetett az Átlátszó.

–Az Átlátszó? Az meg mi? – néz rá értetlenül Szøfia. 

–Nem tudom, de elég rémisztő!

–Heh, na de mégis mi volt az? – Értetlenkedik Szøfia, Miközben Zajtalan léptekkel felér Damage is, és beáll Szøfia mellé. 

–Egy emberszerű alak volt. De átlátszó! Nem tudtuk kivenni, hogy milyen az arca.

–Ó, – tűnődik el Szøfia, és arcáról úgy vesszük le, ő már sejti miről van szó, majd Damage-hez fordul, és valami ismeretlen nyelven súg neki valamit. – Damage, mit csináltál?

–Én nem akartam őket megkergetni, de elrohantak – feleli ugyanazon ismeretlen nyelven. 

Ahogy az est leszáll, mindenki elvonul a szobájába. A két fiatal már mélyen alszik, miközben mi Szøfia szobájában vagyunk. Ő az ágyon ül. Damage lép mellé. 

—Stabil vagy — mondja Damage. — Most még...! De ugyanakkor téged ismerve ez bármikor változhat. Az utóbbi pár napban pedig nem igazán adtál okot bizakodásra. Továbbá a regenerációd drasztikusan alacsony a nyaktól felfelé, még mindig. Az idegméreg jó munkát végzett.

—Ne hagyd abba a monitorozást. Tudni akarom a véleményedet. Szükségem van a segítségedre; félek, már nem leszek a régi. Talán kiöregedtem.

—Te nem öregszel, Szøfia! Még legalább 2000 évig nem, és ezt tartsd az eszedben! 

Szøfia hátradől az ágyon. Damage csak áll ott, őt nézve. 

—Találkoztam Sákával.

—Emlékszem rá. Mit mondott? 

—Megkért, hogy viseljem gondját a fiának. 

—És megteszed?

—Azt kérte vigyem magammal. Csak hogy már én sem megyek sehová. De ha mennék se tenném kockára az életét. 

—Akkor... csak viseld gondját!

—Eredetileg ilyesmi nem állt szándékomban. De talán tényleg ez lenne a helyes döntés. 

—Rettentő sokat spekulálsz mostanában.

—Az eset óta már nem vagyok semmiben olyan biztos, mint korábban voltam. Nem tudom van e erőm újra felállni. El lettem kárhoztatva. Talán egy csodára lenne szükségem.

Meghatározatlan idővel korábban, valahol egy ismeretlen dimenzióban. Valami épületben lehetünk. Alattunk a padló kődarabokból van kirakva, a plafon pedig egy kör alakú, csúcsos fa szerkezet. A helység kör alakú, és ahogy körbe nézünk a falak kizárólag üvegből vannak. Egy hatalmas, régi kőtorony belsejében vagyunk melyet modernizáltak. A beltér nagyobb, mint egy tágas nappalié. Kint sötét van, de a csillagok a földitől eltérően, igencsak fényesen ragyognak. Egy hatalmas, bolygó szerű égitest is jól látszódik, minden apró fodrával, melyek olyan Jupiter hangulatot kölcsönöznek neki. A torony egy sziklacsúcson van, és ameddig a szem ellát egyetlen fát, vagy növényt sem látni. Kopár, halott vidék ez.

Két férfi van itt bent. Mindketten a torony közepén állnak. 

—Mit akarsz velem csinálni? — kérdezi az egyikük, egy jó kiállású, fekete hajú, 20-as 30-as éveiben járó férfi. —Miért vagyok még életben? Hisz mindenkivel végeztél. — mondja haragtól fűtve.

—Nem áll szándékomban mindenkivel végezni. — Feleli a másik, szintén ennyi idősnek kinéző, barna hajú, hasonló alkatú férfi. — Nem vagy a White család tagja, így nem jelentesz potenciális veszélyt. Amíg a SkyWorld és az Á.D.Sz. rendszer nem éled fel, te már nem számítasz. Ami azt illeti, örülök neki, hogy élve sikerült elfognunk, és így nem kell még egy embert eltüntetnem. Eredetileg elfogni sem akartalak, de olyan hűségesen ragaszkodtál a rendszerhez, és olyan nagy még a bukása után is a befolyásod, hogy túl kockázatos lett volna szabadon hagyni. 

—És most még mit akarsz tőlem?

—Tudod, van az a vészhelyzeti protokoll, amit aktivált valamelyiktek. Az volt a neve, hogy... Glados protokoll. Olvasgattam róla, igen ötletes. Tudod honnan kapta a nevét? Volt egy híres játék, amiben a szuperszámítógép átvette az uralmat egy hatalmas laboratórium felett, és minden dolgozót megmérgezett egy toxinnal. Úgy hívták ezt a mesterséges intelligenciát, hogy GLaDOS. 

—Tudom, játszottam vele! A Glados protokollt pedig én terveztem.

—Igazán találó elnevezés. A Glados protokoll aktiválásával az Alfa Központi Vezérlési Alap, azaz az AKVA átveszi a hatalmat, és a vezetőség ellen fordul, akárcsak a játékban. Kimondottan az ilyen helyzetekre lett kitalálva, amikor egy vezetőségi tagtól, vagy magától a White családtól kell megvédeni a tárolt adatokat. Ügyes húzás, mert így nem tudok hozzáférni. 

—Hát... igyekeztem. 

—Azon gondoltam, vajon ki tudná kikapcsolni ezt a protokollt? 

—Ó, nem sokan! Én vagyok az egyik, de nem fogom megtenni!

—Gondoltam. 

—Próbálkozhatnál a White gyerekeknél, ha nem ölted volna meg őket! — mondja indulatosan. 

—Minden White fenyegetést jelent! 

—Mégis mire?!

—A világra!

—Mondja, aki száznál is több dimenziót semmisített meg! 

—Mondja, aki több millió dimenziót tett néptelenné! — vág vissza a férfi.

—Az baleset volt.

—„A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve”!

—Ha a White család fenyegetést jelent, akkor neked sincs jogod itt lenni. Te magad is a White család tagja vagy...!

—Valóban, Kevin. Egyszer annak is eljön az ideje, hogy én meghaljak.

—És az mikor lesz végre?

—Ha minden egyes White meghalt rajtam kívül!

—Oh, ne. Szøfia... Még életben van?

—Nem áll szándékomban hazudni. Még igen. De a versenyt már nem veheti fel velem. Sikerült ugyan megszöknie, de útközben megtapasztalhatta pár vegyi fegyver hatását. A teste tele van mérgekkel, amelyekkel még ő sem tud harcolni. Ezen felül ráküldtem a Fekete Pillangót. Ironikus, hogy a fegyver, amit a White család tervezett, most a White család megmaradt tagját üldözi. Na de most mennem kell, nem akarlak feltartani.

—Mégis meddig akarsz itt kínozni?! — kérdezi haragtól fűtve Kevin

—Nem foglak kínozni. De itt maradsz, hosszú-hosszú ideig. — feleli, miközben egy kicsit távolabb megy, és egyenesen Kevin felé fordul. — Látod azt az égitestet? Ne nézd sokáig, azt mondják egy idő után megőrjíti az embert. 

—Mégis mi a fene ez a hely?! — üvölti Kevin.

—A kárhozat tornya! — feleli, majd egyszerűen eltűnik; felszívódik. 

[Összefoglalás: Draw és Lilian Szøfiánál ragadnak az este. Megismerünk egy új hölgyet, aki Szøfia barátja. Kicsit vissza csöppenünk az időben, és megismerünk két férfit, Kevint és Olivert. A megszerzett információk alapján talán Oliver  felelős a korábban megismert Á.D.Sz. rendszer bukásáért, és Szøfia állapotáért.]

Visszatérve az öreg házhoz, másnap reggel különös idő van. Friss harmat ült a növényekre, és az ég egészen kék színű, mintha csak itthon lennénk. A többiek még alszanak, de Szøfia már kint van és szemléli a jelenséget. Damage az ajtóban áll. 

—Damage, mi okozza ezt? — kérdezi.

—Úgy vélem a Növekedés miatt fordul elő. 

Ahogy körbe nézünk, azonban a növények szemernyit sem változtak. Távolabb nézve azonban rögvest kivehető, hogy mi is pontosan a növekedés, a közeli domb ugyanis 10x messzebb van, és szinte már hegyként magasodik az ég felé. A Növekedés a dimenzió hosszúságát, szélességét és magasságát nyújtja meg, nem a növényeket!

<[Növekedés: viszonylag ritka jelenség, főképp a 4 térdimenziós világ peremén lévő világokban fordul elő. A jelenség igen bonyolult, pontos oka és működése nem tisztázott. Az élőlényekre, mint például fák, gombák vagy állatok nincs közvetlen hatással.]>

Valamivel később Lol is felébred. Felül, és álmosan nyújtózik egyet, majd megpróbálja eligazgatni rövid, világos barna hajacskáját. 

A szoba nem nagy, szokványos hálószoba méretű. Régies hatást kelt. Barna deszka falai közt az ember úgy érezheti, mintha egy középkori fogadóban járna. Egy kis ablak engedi be a halovány napfényt. 

Lol visszaemlékezik a tegnap estére.

—„Rendben, gondolom nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt ragadtatok, szóval most ezt a szobát kinevezzük Draw szobájának, ezt pedig Lolénak! — mondja Szøfia, miközben egy kréta szerű tárgyal felírja a neveket két szobára. — mostantól ez a ti magán privilégiumotok. Én úgyse tudok mit kezdeni velük.” 

Lol körbenéz újonnan szerzett szobájában. Talán bizalmatlanságból, talán más, maga által sem ismert felindulásból a válltáskáját berakja a közeli szekrény fiókjába, ám a fiúk hátuljában megpillant valamit. Ahogy előveszi, látjuk, hogy egy bekeretezett fénykép ez. Liliant lenyűgözi, hogy milyen részletes a kép, melyhez foghatót még nem látott korábban. „Ez meg hogy lehet?” tűnődik, de nem a kép minősége, hanem a rajta láthatóak miatt. 

A képen Szøfia van rajta, ahogy a ház előtt áll, mellette négy másik személlyel, akik közül hármat mi is ismerünk. Oliver és Kevin, akiket a toronyban láttunk, valamint Damage. A csoportképen azonban minden rendben van, konfliktusnak legkisebb jele sem látszódik. A képen még egyébként egy fiatal, vörös hajú nő látható, aki egyenlőre ismeretlen számunkra. Ami Lol számára meglepő, hogy a képet még a fiók védelme ellenére is belepte a por, ami azt jelenti, hogy már jó ideje ott lapult. „Már járt itt korábban?” –tűnődik. „Vajon mikori lehet ez a kép?” 

Kilépve a folyosóra, az ablakon át odakint látja Drawot és Szøfiát, ahogy valamilyen előkészületeket tesznek.

—Ki vagy te, Szøfia? — kérdezi halkan, nem tudván, hogy Damage a közelből figyeli őt. 

Odakint, ahogy Szøfia és Damage pakolászik a ház előtt, valami Szøfia nyakához ér. 

—Mi ez? — kérdezi, miközben kezével odacsap. 

—Mi micsoda?

—Víz? — néz fel az égre, és valóban. Lassan elkezd szemerkélni az eső. — Eső?

—A növéskor gyakran elő szokott fordulni. Te meg mit csinálsz? — kérdezi meglepődve Szøfiától, aki felkap valami összetekert textíliát, és nagy boldogan futásnak ered a közeli domb felé. 

Draw utána ered. Az arcukat a frissítő zápor mossa, mely egyre intenzívebben kezd esni. Mire a hegynek tűnő domb tetejére érnek már mindketten átáztak. 

—Szøfia, minden rendben? Még sosem láttalak ilyen boldognak — mondja a nőnek, aki szinte szárnyal.

—Nem számít! Csak az élet apró örömei. Hahaha! 

Szøfia kitekeri a textil féleséget, mit idáig hozott magával. Szemmel láthatóan egy papírsárkány, épp csak nem papírból. Szøfia most megfordul, és lefelé kezd el futni; a sárkány felemelkedik. 

—Nahát... — álmélkodik el Draw. — De jó, mi ez?

—Sárkány! Szeretnéd kipróbálni? Fogd meg a kötelet. 

—És mit csinálja vele? 

—Fuss vele amerre a legnehezebb. Lényeg, hogy feszüljön! 

Szøfia teljesen fel van pörögve, össze vissza futkorászik és ugrándozik. Jó kedve akaratlanul is átragad Draw-ra. Néhány perc után Szøfia visszaveszi a sárkány zsinórját, és miután még magasabbra engedi, a ház egy furcsa kitüremkedéséhez köti. 

—Futás! — szól. — Fel a dombra! 

—Oké, de miért? 

—Mindjárt meglátod! 

Ahogy a domb tetejére érnek, a sárkányba egy termetes villám csap bele. Végigmegy a kötélen, és végül a ház nyeli el.

—Oh, azta... — álmélkodik el Draw. Mindeközben odabent Lilian épp sokkot kap a váratlan, erős hanghatásoktól. 

A nap gyorsan telik, és hamarosan már ebédidőnél járunk. Idebent Draw és Lilian egymással cseveg, miközben Szøfia a saját szobája ajtajában (mely a földszinten van), Damage-el vált pár bizalmas szót. 

—A villámcsapással rengeteg nyers energiát szereztünk — mondja Damage. — Sikerült feltölteni készleteinket, valamint a tervedre is jut elég. 

—O.P.S.-el mi van? 

—Ingadozik. A műszerek ismét működnek, nekiállhatsz a javításnak.

—Rendben. A gyerekeknek erről egy szót se! Egyenlőre korai lenne. 

—Van itt még valami... légy óvatos, ez a lány talált egy régi fényképet rólunk. 

—Egyenlőre nem jelent veszélyt, de légy résen!

Folytatjuk...